Muskátli története

A Nyugat-Európában ma is gerániumnak emlegetett, a gólyaorrfélék (Geraniaceae) családjába tartozó 11 nemzetség egyike a muskátli (Pelargonium) nemzetség körülbelül 270 fajt számlál, többsége Fokföldön őshonos. A pelargonium név a termés formára utal (pelargos gör.=gólya). Akad azonban néhány ausztrál, új zélandi, abesszin és szíriai faj is. Linné is a Geranium nemzetségbe sorolta a muskátli fajokat a termés hosszú hegyes csőralakjára utalva. Ma a nemzetség tudományos neve Pelargonium. A Pelargonium elnevezés a görög ‘pelargos’ (gólya) szóból származik.

1600 körül került a leideni botanikuskertbe. 1631-ben az angol idősebb John Tradescant vette meg a magvait Franciaországban, és hozta be Angliába.

A Fokföld bár 1795-ig Hollandiához tartozott, és a Nyugat Indiai Társaság révén kerültek az első példányok Európába az 1600-as években, az angolok is megfordultak itt, és az angolok üvegházaiban időről-időre feltűntek a dél-afrikai növényújdonság. Elmondhatjuk, hogy a muskátli Angliából indultak hódító útjára Európa szerte. William Aiton (1731–1793), a londoni Kew Garden megalapítója által készített tudományos összeállítás segítségével nyomon követhetők a Dél-Afrikából érkező muskátli fajok.

Angol források szerint az első fokföldi muskátlit Hans Willem Bentinck, Portland első őrgrófja hozta Angliába 1690-ben. Az általa behozott Pelargonium cucullatum terülő cserje, amely Fokföld homokos talaján, a gránit alapkőzetű hegyek lejtőin él Saldanha és Baardskeerdersbos között. A helyi népgyógyászat hasmenés, hasfájás, köhögés, láz, vesebántalmak ellen használta. Sok muskátli hibrid őse.

Majd a borostyán muskátli (Pelargonium peltatum) tűnt fel. Először 1700-as évek elején Mary Capell Somerset, Beaufort hercegnője, akit Anglia első női kertészei között tartanak számon, gazdagította vele növénygyűjteményét. Elfekvő, lecsüngő hajtásai borostyánszerű levelei népszerűvé tették, és sok, csüngő kertészeti fajta szülője.

Beuafort hercegnőjének üvegházában tűnt fel először a közönséges muskátli Pelargonium zonale is, melynek Diószegi Sámuel lelkész és botanikus (1761-1813) munkatársaival a találó hódos muskátli nevet adta. Mindkét elnevezés arra a barna sávra utal, amely a növény karéjos, bársonyosan szőrös levelein félkör alakban húzódik. Sok hibrid díszmuskátli, ún. álló muskátli vagy kerti muskátli ősanyja.

1714-ben Compton püspök fulham-i kertjében tűnt fel a hódos muskátlihoz nagyon hasonló, kissé halszagú szennyes muskátli (Pelargonium inquinans). A magyar parasztházak ablakában látható kedvelt cserepes virág a P. zonale és a P. inquinans keresztezéséből előállított hibrid, amely a sávozott leveleket a sávoslevelű muskátlitól, az élénk színvilágot a szennyes muskátlitól örökölte.

Tíz év múlva, 1724-ben 10 új termesztésbe vont faj között tesznek említést a citrom illatú muskátliról (Pelargonium odoratissimum) a Chelsea botanikus
kertben. A kertekben apró virágai mellett dekoratív leveleivel díszít és illatával hódít. Illóolaja széleskörű antibiotikus hatással bír, melynek köszönhetően gyakori alkotórészei a bőrápoló kozmetikai készítményeknek és gyakran szolgál parfümök illatanyagául.

Nálunk ma is sláger a tűzpiros paraszt muskátli.Szépen díszlik fahordókban, taligában, vagy egyszerű agyagcserépben is. Jól mutat fehérre meszelt házfal közelében, kitárt zsalugáter alatt, az ablakban, barnára festett faládában. Ugyanakkor a puccos hibridek díszes, különálló kaspót érdemelnek. Virágágyban nevelhetünk azonos növényeket, amelyek virágszőnyege lenyűgöző látványt nyújt, de vegyíthetjük is őket.

Shopping Cart
Scroll to Top